Великие умы эзотерики! Прямая
трансляция на Ваших экранах!
Choose language
English Magyar Deutsch Română Русский Español český
 
 
 

Lajos Aradi

Pilis-explorer, journalist, editor, teacher at Spirit Magister University.

A 90-es évek közepén, rádiós szerkesztőként ismerkedett meg az őstörténet-kutatás legismertebb személyiségeivel, akik segítségével tovább mélyítette ez irányú tanulmányait. Ekkortól kezdve ismerkedik meg a régiek gyógyító eljárásaival, azzal az eszmerendszerrel, amely a középkor végéig meghatározó volt a Kárpát-medencében. Ahogy fogalmaz: Innen egy ugrás volt a Pilis, és az egykori királyi központ titkainak megismerése.

A kutatás mellett - amelyben jelentős szereppel bírt a terepkutatás is - folytatja újságírói, szerkesztői munkáját is, a rádiós X-változat című műsor megszüntetése után alapító főszerkesztője lesz a Táltos Ménhír folyóiratnak, majd 2002-től három éven keresztül a Dobogó Mitikus Magyar Történelem ismeretterjesztő folyóirat főszerkesztője.

A gyógyító, segítő tevékenység mellett folyamatosan tart előadásokat és tanfolyamokat az ország szinte minden pontján a Pilis titkairól, a mitikus történelmi titkokról és a szent helyek energetikájáról is. Táborokat, túrákat is szervez, amelyek keretében az érdeklődök testközelből ismerkedhetnek meg a titkokkal és az erőkkel, sőt meg is tanulhatják ezek használatát a mindennapokban. A Spirit Magister Szabadegyetem óraadó tanára a radieszteziológus képzésben.

Munkásságának összefoglalásaként előkészületben van A Pilis-rejtély című könyve, az előadásait megörökítő DVD-k pedig az ország több pontján is hozzáférhetők a könyvesboltokban és árusoknál.

 

Похожие программы

Secrets of the Pilis Mountain

Смотреть сейчас
2:00
 
Secrets of the Pilis Mountain - Lajos Aradi

What is the truth about Pilis, Dobogoko and the Heart Chakra?

The lecture is only avaliable in hungarian language!

» Подробнее
Stephan Schwartz special offer Osho the contemporary mystic Stephan Schwartz

Присоединяйтесь!

Вы можете участвовать в наших программах во время прямой трансляции: вы можете задать вопросы непосредственно ведущему или поделиться своими идеями с другими зрителями. Мы предоставляем Вам уникальнейшую возможность коммуникации. Присоединяйтесь к всемирному сообществу единомышленников в прямом режиме.

EsoGuru - величайшие умы эзотерики В ПРЯМОЙ ТРАНСЛЯЦИИ!

EsoGuru приглашает наиболее влиятельных личностей в эзотерике и духовности В ПРЯМОЙ ТРАНСЛЯЦИИ на экраны ваших компьютеров. Такие личности как Его Святейшество Далай Лама, Доктор Масуру Эмото и Старейшина Майи Дон Алехандро Кирило Перес Окслай, являются одними из многих экспертов, которых мы приглашали совсем недавно. Неважно в какой части планеты Вы находитесь - Вы можете оказаться в первом ряду самых эксклюзивных программ и получить доступ к самым просветленным людям планеты.

Узнайте первым!

Пожалуйста, уведомляйте меня о новых программах на EsoGuru